Hírek
DDOP iskolafejlesztés
Írta: Németh Norbert   
2010.03.09.

Dr. Győrvári Márk, a Szentlőrinci Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke 2010. február 4-én írta alá a „Szentlőrinci Kistérség Oktatási-Nevelési Központ kialakítása” című projekt támogatási szerződését a VÁTI Nonprofit Kft. Dél-dunántúli Regionális Kirendeltségén. Ezzel több, mint kétévnyi munkának érett be a gyümölcse. Még 2008 februárjában a kistérség 17 települése körzeti intézményi társulások konzorciumaként nyújtotta be a közel egymilliárd forintos támogatási kérelmét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Dél-dunántúli Operatív Programján belül kiírt „Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” tárgyú felhívásra.

Folytatás...
 
Tegyünk valami jót!
Írta: Gyimesiné Fekete Tünde   
2010.03.09.

A mai világban, amikor szinte naponta hallok tudósítást hatalmi és anyagi visszaélésekről, úgy érzem, hogy azok az emberek, akik tehetnének a sorsunk jobbá tételéért, nem tudnak megküzdeni a mindennapos kísértéssel, ami a munkájuk során megkörnyékezi őket.Azonban ezt a sok emberi gyengeséget számomra egy csapásra eltüntette a Déván töltött három nap tapasztalata. Olyasvalakivel találkoztam ott, akiről nehéz egyszerű szavakkal beszélni, bár ő maga végtelenül egyszerű és tiszta ember. Böjte Csabának hívják, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.

Folytatás...
 
Az óvodavezető Vajszlóban oktatott
Írta: Konyári Tímea   
2010.03.09.

Az óvodában működő integrált pedagógiai rendszer folyamat-tanácsadója javasolta Grímné Hunyadvári Éva óvodavezetőnek, hogy vegyen részt egy trénerképzésen, és az ott tanultakat saját tapasztalataival kiegészítve ne csak saját munkahelyén, hanem más, akár a kistérségen kívül eső óvodákban is adja tovább kollégáinak.Az óvodavezető az iskolaigazgató biztatására sikeresen elvégezte a trénerképzést, és hamarosan feladatot is kapott az új képesítéséhez.

Folytatás...
 
Királyegyháza neve az MTA Dísztermében
Írta: Konyári Tímea   
2010.03.09.

Ebben az évben ünnepli létrejöttének 10. évfordulóját a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja. Az évforduló alkalmából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szervezett ünnepségsorozat kiemelt rendezvénye volt a 2010. február 12-i, ahová közel 300 meghívott érkezett. A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a résztvevőket Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte.

Folytatás...
 
Mókás maskarák az óvodában
Írta: Grímné Hunyadvári Éva   
2010.03.09.

Hagyományainkhoz híven idén is rendeztünk farsangi mulatságot az óvodában. A farsangra készülődés határozta meg a tevékenységeinket szinte egész februárban. Vidám, mókás dalokat tanultunk, tréfás  rigmusokkal, versekkel, mesékkel ismerkedtünk, álarcokat festettünk ragasztottunk, színeztünk, kiszebábot készítettünk. Az ovis gyerekek már hetek óta lázas izgalommal várták, hogy végre valahára jelmezt öltve mulatozhassanak, és büszkélkedhessenek ötletes jelmezeikkel.

Folytatás...
 
Elhoztuk Mohácsról a kupát
Írta: Kiss Jánosné   
2010.03.09.

Január közepén meghívást kapott a királyegyházai amatőr kézilabdacsapat Mohácsra, a felkészülési tornára. Ezt a tornát minden évben januárban rendezi meg a Mohácsi csapat. Nem gondolkodtunk egy kicsit sem, hogy elfogadjuk-e a meghívást. Január 31-én délután útra keltünk, irány Mohács. Az útiköltségünkről és a nevezési dijról Gulyás Anna vállalkozó gondoskodott, ezúton is köszönjük. A tornára hat csapat nevezett: Nagykozár, Mohács, Palotabozsok, Himesháza, Véménd, és nem utolsósorban Királyegyháza.

Folytatás...
 
Ha kedd, akkor Nyugdíjas Klub
Írta: Konyári Tímea   
2010.03.09.

  

Farsangra és névnapra voltunk hivatalosak a nyugdíjasok szokásos keddi összejövetelén február 16-án. Mivel kicsit késve érkeztünk, már fergeteges jókedv fogadott minket. Telis-tele volt a szoba, minden asztal körül ültek, az asztalok pedig roskadásig süteményekkel, enni-, innivalóval. „És ez így megy hétről hétre” - mondják a klub tagjai, és már igyekeznek is a harmonikás (Szarka János) után a másik terembe, hogy táncra perdüljenek.

Folytatás...
 
Miért kell böjtölni?
Írta: Kajtár Edvárd   
2010.03.09.

Megkezdődött a nagyböjti időszak, és e negyvennapos előkészületi időszak (a húsvétra koncentrálva) egyik hangsúlyos hitbéli eleme a böjtölés. A böjt célja nem méregtelenítés, nem belső megtisztulás, nem egyfajta önmérséklet valamiféle fizikai és/vagy lelki fittség eléréséért (hogy jó legyen a testi vagy lelki alkatom, alakom…). A böjt: megvonom magamtól az ennivalót, hogy érezzem az éhséget, hogy egy kicsit fájjon, hogy valami nagyon fontos, lényeges, a mindennapok elemi valósága hiányzik nekem.

Folytatás...
 
Nevelődik az utánpótlás
Írta: Pintér Tibor   
2010.03.09.

2009 szeptemberében kezdődött Szentlőrincen a főleg helyi gyerekekből álló U9-es labdarúgók edzése. Ők 2001-2002-es születésű sportolók, akikhez csatlakozott három királyegyházai kisfiú is. Az őszi időszakban számos tornán megalázó vereséget szenvedtünk el ellenfeleinktől. Mivel a csapat mindössze 8-10 főből állt, sürgősen tenni kellett valamit a létszám növelésére. 2009 novemberében a Szentlőrinc SE és a SZONEK együttműködési megállapodást kötött, melynek célja a gyerektoborzás volt, illetve a játék és a mozgás megszerettetése a gyerekekkel.

Folytatás...
 
Labdarúgóink eredményei
Írta: Dr. Valkai István   
2010.03.09.

A Baranya megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság Szőllősi csoportjának 2. helyén álló királyegyházai labdarúgócsapat 2010. január 12-én megkezdte felkészülését a 2009/2010. évi bajnokság tavaszi szezonjára. Sajnos ez helyben lehetetlen volt, mert az öltözők fűtési lehetősége, a vízrendszer minden edzés utáni leengedése, plusz a pálya állapota „eltanácsolt” bennünket a hazai oroszlánbarlangból. Így aztán kénytelenek voltunk főhadiszállásunkat a szentlőrinci Malom Fitnessben felütni.

Folytatás...
 
<< Első < Előző 51 Következő > Utolsó >>

Találatok: 901 - 910 / 910
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2018 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.