Erzsébet-program 2017

Három új lehetőség az Erzsébet-programban: 2017. május 28-tól a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-programra - jelentette be Novák Katalin a gyermeknapon, a családok budapesti világtalálkozójának záró rendezvényén.

Gyermeküket egyedül nevelők számára 2017/2018-ban felhasználható üdülésre

Kedvezményezettek köre: azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött magánszemély, akinek családjában az egy főre jutó, rendszeres, havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér nettó összegét. Valamint a pályázat benyújtásának napján legalább egy, 18. életévét be nem töltött gyermeket nevel egyedül saját háztartásában. 

Egy pályázatban azon legalább 2 főt – amelyből egy fő a 18. életévet be nem töltött gyermek – szükséges szerepeltetni, akik az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. A pályázatban 18. életévet betöltött személy esetén kizárólag a pályázatot benyújtó egyedülálló szülő, vagy gondviselő szerepeltethető. Jelen kiírás keretében a jogosult gyermek(ek) kizárólag egy pályázatban  részesíthető(ek) támogatásban. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, vagy Erzsébet-utalvány Plusz kártyán postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára.

Két gyermeket nevelő családok számára  2017/2018-ban felhasználható üdülésre

Kedvezményezettek köre: azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött magánszemély, valamint házas vagy élettársa, akiknek a családjában az egy főre jutó, rendszeres, havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes nettó minimálbér összegét. A pályázat feltétele, hogy a pályázatbenyújtó kettő, a pályázat benyújtásának napján a 18. életévét be nem töltött gyermeket neveljen saját háztartásában. 

 

Egy pályázatban négy főt – amelyből két fő a 18. életévet be nem töltött gyermek – szükséges szerepeltetni, akik az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. A pályázatban 18. életévet betöltött személyként kizárólag a pályázó és házas vagy élettársa szerepeltethető.

Nagyszülők és unokáik számára  2017/2018-ban felhasználható üdülésre

Kedvezményezettek köre: a pályázat benyújtására nagyszülők jogosultak. A pályázat keretében üdülési támogatásban részesíthető a pályázatot benyújtó azon nagyszülő(k), aki(k) a pályázat benyújtásának napján öregségi illetve korkedvezményes nyugellátásban részesül, valamint a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147.000 forintot. Benyújtóként nem rendelkezik egyéb, további rendszeres jövedelemmel. Foglalkoztatott jogviszonyban állása esetén, saját háztartásában, az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét. Kedvezményezett továbbá a pályázatot benyújtó nagyszülő 18. életévét be nem töltött unokája/unokái.

 

Abban az esetben, ha a nagyszülőnek nincsen házas vagy élettársa, illetve egészségi állapota nem teszi lehetővé az önálló részvételét, a pályázat kedvezményezettjeként megjelölhető második felnőtt részvevőként a pályázatban szereplő gyermek(ek) valamely szülője/gondviselője. Szülő vagy gondviselő részvétele esetén családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét. Egy pályázat a 18 éven aluli gyermek(ek) mellett legfeljebb két felnőtt résztvevővel nyújtható be. A pályázat benyújtását követően a pályázatba új személy nem rögzíthető.

 

Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2017. június 30. napjáig állnak fenn. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, vagy Erzsébet-utalvány Plusz kártyán postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára. A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki a szálláshelyre utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezésére sem. A pályázat benyújtható: 2017. június 30. napján éjfélig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.

 

További információk, a pályázat részletes leírása, feltételei: www.erzsebetprogram.hu

 

 

 
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2017 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.