Egy jó kis nap a Zsályaligetben

Az 5. osztály a Királyegyházai Általános Iskolában nagyon örült, amikor az osztályfőnökünk mondta, hogy megyünk Pogányba 2018. április 7-én a Zsályaligetbe. de senki sem tudta, hogy ennyire jó lesz. Először még azt sem tudtuk, hogy hol van. Pár nap múlva mindent megbeszéltünk.

 

A sumonyiakat a falubusz szállította az iskolához, a szentdénesieket pedig Vincze Imre apukája. A királyegyháziak gyalog, biciklivel vagy autóval jöttek. Miután mindenki megérkezett 8.30-kor elindultunk a bérelt autóbusszal. Az út jó volt, beszélgettünk, és közben csatlakoztak hozzánk a szabadszentkirályiak is. Megérkeztünk, és nagyon szép volt a hely. Megismertük Manót és Viktort, akik nagyon kedvesek voltak. Láttunk cuki kecskéket (volt egy kicsi is, ami még cukibb volt) nyulakat, teknősöket. Első körben elmentünk Manóval népi játékokat játszani. Az első feladat kicsit fura volt, mert azt kellett csinálni, hogy valakinek a kör közepén kellett ülni, és mindenki kapott egy számot, és a kör közepén ülőnek kellett mondani két  számot, és akinek a számát mondja először az védi, és kell mondania még egyet, és annak a kör közepén ülőnek adnia kellett egy puszit.  A második feladatunk az volt, hogy nyári sítalpakkal kellett mennünk többen együtt, és még sok más játék is volt. Utána elmentünk kincskeresésre, ahol különböző tárgyakon voltak színes körök, és a megfelelőt kellett bejelölni egy papíron. Három csapat volt, és mindegyik csoportnak volt egy csapatkapitánya és egy pedagógusa. Kaptunk ebédet, rántott húst rizibizivel és ubit is. Utána két csoportra osztották a gyerekeket, voltak a királyegyházaiak és a szabadszentkirályiak. Először a szabadszentkirályiak voltak a számháborúban a királyiak pedig szabadfoglalkozáson. Majd mi is sorra kerültünk, elmentünk mi is a számháborúba, és ott is két csapat volt, kék és piros. A játékot nagyon élveztük, a pirosak nyertek. Mire végeztünk a kis programmal, nagyon elfáradtunk, de élveztük. Ittunk, ettünk, elmentünk mosdóba, majd miután mindenki végzett mindennel összepakoltunk felszálltunk a buszra és hazamentünk. Mindenki nagyon jól érezte magát és már nagyon várjuk, hogy újra mehessünk!

 

       

 

   

 

 

 
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2018 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.