Sokszínű fugaformák

A 25 éves MUREXIN Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. (továbbiakban Kiírók), mint a magyar építőanyag-ipar kiemelkedő, innovatív szereplői, közös design tervpályázatot írnak ki képzőművészek, designerek, formatervezők számára, melynek célja olyan, a kiírók által előállított anyagok felhasználásával készülő alkotás készítése, amely amellett, hogy eladáshelyi bemutatást és megjelenést támogató eszközként funkcionálhat, design tárgyként is megállja a helyét.

A Kiírók célja megszólítani és alkotásra késztetni a beton designnal már korábban is foglalkozó képzőművészeket, illetve felhívni a figyelmet a kiírók által előállított anyag sokszínű felhasználási lehetőségeire.

A fugázóanyagok kiválasztásánál megrendelői szempontból az egyik legfontosabb szempont a szín. A pályázat célja a padló – és falburkolatokhoz harmonizáló vagy éppen kiemelő színek sokrétűségének a bemutatása.

A pályázattól várt eredmény olyan alkotások létrejötte, melyek minél nagyobb arányban a Kiírók által előállított anyagokból készülnek, és alkalmasak arra, hogy dísz- vagy használati tárgyként funkcionáljanak, ugyanakkor integrálják a Murexin FM 60 Prémium Fugázó 25 színű termékminta palettáját. A nyertes tervpályázatok megvalósítására külön pályázat kerülhet kiírásra, melynek keretében egyes kiválasztott alkotások sorozatgyártásban elkészülhetnek, és bemutatótermekben kerülhetnek kihelyezésre. (Pl. a pályamunka megjelenésétől függően exkluzív fürdőszobaszalonokban, barkácsáruházak hidegburkolati részlegein.)

A pályázat célja továbbá a legkiemelkedőbb teljesítményű alkotók elismerése, illetve pályamunkáik széles körben történő bemutatása, népszerűsítése. A pályázat 2018-ban első alkalommal kerül meghirdetésre.

A Kiírók a pályázatokat kizárólag online, a www.lafarge.hu felületen várják.

A pályázat követelménye egy olyan Murexin FM 60 Prémium fugázóból készült bemutató tárgy elkészítése, amely megfelel a kiírás Részvételi feltételek pontjában foglaltaknak, alkotója elkészíti és benyújtja a tervdokumentációját, mesterdarabját, és mellékeli a szükséges nyilatkozatokat. A bemutató tárgy fő meghatározójának a Murexin FM 60 Prémium fugázónak kell lennie annak látványával, színvilágával, textúrájával és tapintásával. A pályázat további követelménye az, hogy a formatervezésénél a funkcionalitás is kapjon szerepet.

A pályázat nettó 350.000 forint díjazású, amely összeg az első három helyezett között a következőképpen kerül megosztásra: első helyezett 200.000 Ft, második helyezett 100.000 Ft, harmadik helyezett 50.000 Ft.

A Kiírók fenntartják a jogot arra, hogy a kiválasztott pályamunka(k) kivitelezésére megbízást adjanak, illetve a sorozatgyártásban előállított tárgyakra vonatkozóan tulajdonjogot szerezzenek, azokat szabadon felhasználják.

További részletes információ: www.lafarge.hu/leiras/sokszinu-fugaformak

 
 
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2018 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.