Csapatépítő tréning

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00066 jelű, Ismeretterjesztés és kompetenciafejlesztés a Királyegyházai körjegyzőségi területen című projekt keretében személyiség- és kompetenciafejlesztő tábor került megrendezésre a Királyegyházai Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai részére a Zalakarosi Hunguest Hotel Freyaban 2019. június 19-23. között. A tábor trénere Konyári Tímea Eszter volt.

Június 19-én, szerdán indultak a tréningezők, Kaposváron meglátogatták a Rippl Rónai Múzeumot, ahol a Fejedelmi Kincsek című időszaki kiállítást tekintették meg, és a Rippl Rónai Emlékmúzeumot, amely Rippl Rónai József festő háza volt eredetileg. A múzeumi látogatások után érkeztek meg Zalakarosra, ahol először megebédeltek.

Az első délutáni foglalkozáson Konyári Tímea elmondta a résztvevőknek a tábor céljait, tartalmát, módszerét, majd felmérte a csoport tagjainak aktuális állapotát. A tréner irányításával megállapodtak a csoportszabályokban, az időkeretekben, majd elvárásfát állítottak. Véletlenszerű csoportalakítás után négy fős csoportokban keresték a közös tulajdonságokat, majd ez egész csoport szintjén egyeztették azokat. Az összetartozás jelképeként csoportrajzot is készítettek, melynek címet is adtak: Szentgálon kihajtott a kanász.

A második foglalkozásra 20-án, csütörtökön került sor. A fő téma az önismeret és társismeret fejlesztése, valamint a sztereotípiák felismertetése, tudatos kezelése volt. Játékos vidám gyakorlatokkal volt tarkítva a tanulási folyamat. Az egymásra hangolódást erősítették a mozgásos, tekintettel párválasztásos játékos feladatok. A résztvevők kitöltötték az Eysenck-féle személyiségtipológiai tesztet, majd kiértékelték azt. Megnézték a Szalontüdő című kisfilmet, melynek tartalmát a csoportban megvitatták, a szereplők belső hangját kihangosították.

           

           

       

A harmadik napon szintén 9.00-től 13.00-ig tartott a tréning. Folytatódott az ön- és társismeret fejlesztése, majd a konfliktuskezelés volt a foglalkozás új témája. Az egyperces játékban a résztvevők megfogalmazták gondolataikat, önértékelésüket, és érdekes, új információkat szereztek egymásról. A konfliktuskezelés fejlesztése során először a Thomas-Killman tesztet írták meg, majd a tréner egy prezentációval egybekötött előadást tartott a konfliktuskezelési stratégiákról.

A negyedik napon a foglalkozás fő témája az egyén és a csapat kapcsolata volt. Megkezdett mondatok segítségével fogalmazták meg az egyének saját erősségeiket, melyekkel a csapatot is építeni, erősíteni tudják. Többfajta játék volt a tréning során például szabadulós játék, és az együttműködés fejlesztésére is szolgált többek a Négyen állnak című játék, melynek során már érezhető volt, hogy a csoport tagjai egyre jobban tudnak egymásra és önmagukra figyelni a hatékonyság érdekében. Az instruálás művészete című feladat során kiderült, hogy a vezető élete sem egyszerű, és nem is mindig irigylésre méltó.

Az utolsó napon ugyancsak 9.00-től 13.00-ig tartott a tréning. A foglalkozás kezdetén az állapotfelmérő játékból kiderült, hogy a résztvevők jól érezték magukat, kellőképpen sikerült ellazulniuk, önmagukra és egymásra figyelniük. Ebben az elmélyült állapotban, hatékonyan sikerült először kiscsoportokban, majd az egész csoport szintjén sorrendet állítani a csapatmunka értékrendjéről. Ezen a napon a tréning résztvevői megírták a Belbin-tesztet, majd SWOT-analízist készítettek a tréner irányításával az egyesület aktuális állapotára vonatkozóan.

A tréning utolsó szakaszában összegezték, hogy ez a tábor mit adott nekik, mit tanultak önmagukról, egymásról és a közösségükről. A tábor ideje alatt a szabadidőben a résztvevők kihasználták a jó időt, strandoltak a beltéri, illetve a kültéri strandokon. Koncerten vettek részt, esti sétákat tettek a szállás környékén, a városban.

 
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2019 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.