A Sumony RNÖ programjai 2019

A Sumony Roma Nemzetiségi Önkormányzat kilencedik alkalommal rendezett gyermeknapot és családi estet. A 2019. július 27-én a gyermeknapi rendezvényre ezúttal torta is készült Varga Sándorné jóvoltából, 160 szeletet tudtunk szétosztani a jelenlévők között.

Ezen kívül vidámparki szórakoztatással is készültünk: körhintával, légvárral és kisvasúttal, ami a gyermekek egyik nagy kedvence lett. Továbbá arcfestés, lufihajtogatás, Lupó, a bohóc és élő báb(cica) szórakoztatta a gyerekeket. Ez alkalommal sem maradhatott el az édesség, jégkrém, cukoreső. Minden családba igyekeztünk egy-két új labdát ajándékozni. Az est alkalmával nyolcvan fővel tartottuk meg az esti mulatságot, amely a visszajelzések alapján és tapasztalatom szerint is, jól sikerült. Az est jó hangulatáról Bogdán Imre zenész gondoskodott.

                       

Augusztus 1-jén Balatonfenyvesre mentünk 19 fővel öt napra táborozni. A gyermekek és a szülők nagyon örültek a lehetőségnek. Minden nap új programokkal leptük meg a gyerekeket: úsztak, futballoztak, de a legnagyobb élmény a hajózás volt, a balatonfenyvesi kikötőből indult, és egy órán át tartott az út. A Sumony RNÖ pályázatot nyert, amelynek keretén belül támogattuk a nyaralást.

A 2019-es évben is folyamatosan támogattuk Sumony lakóit élelmiszercsomagokkal, melyek száma immár elérte a 200 darabot. Nagyon örültünk a lehetőségnek. Továbbá készülünk kulturális rendezvényünkre, amely terveink szerint október 5-én lesz esedékes. Szeretném megköszönni Sumony lakóinak az együttműködést, és a jövőben is számítok azok támogatására, akikkel építeni tudtam településünk közösségének összetartását.

 

 
joomla templates by dezinedepotdownload fromjoomlatp.com
© 2019 Királyegyháza
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.